Vállalati szabályozás és társadalmi feljebb lépés a félperiférián: a magyarországi ruházati ipar esete

Absztrakt

A ruházati ipar közismerten kiterjedt és átláthatatlan ellátási láncokkal rendelkezik. Az 1990-es években a fejlődő országok jelentős csoportja lépett be az ágazatba az exportorientált iparosítás révén. A korai globális értéklánc elmélet nagy része ezekre az országokra, és különösen a nemzetgazdaságok és beszállítók gazdasági feljebb lépésére összpontosított. Míg a köztudat a sweatshopokat a fejlődő országokhoz köti, addig fejlett országokban is előfordulnak kizsákmányoló munkakörülmények. Mindazonáltal számos, félperiférikus közép- és kelet-európai ország már évtizedek óta részt vett a nemzetközi ruházati termelésben, főként nyugat-európai divatmárkák számára végzett, jelentős bérmunkák révén. A ruházati ipar főként nők, megváltozott munkaképességűek körében és periférikus térségekben jelentős foglalkoztató.

A kutatás főként kvalitatív kutatási módszerekkel – dokumentum- és sajtóelemzés,valamint szakértői interjúk segítségével – vizsgálja, hogy a rendszerváltás óta társadalmi feljebb- vagy visszalépés történt-e a magyarországi ruházati iparban. A kutatás tehát a magyarországi ruházati ipar példáját vizsgálja mint egy félperifériás gazdaság leíró esetét. A tanulmány fő következtetése az, hogy még ha a nemzeti jogszabályok egyre inkább sértik is a munkavállalók érdekeit, a helyi vezetés, a közvetlen munkáltató az, amely a legnagyobb hatást gyakorolja a ruhaipari dolgozók társadalmi feljebb lépésének különböző aspektusaira. Ezt támasztja alá például a darabbér gyakorlata, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltatók még a nemzeti minimálbért sem fizetik ki a ruhaipari dolgozóknak, és ahogy a szakértők is beszámoltak róla, a munkáltatók gyakran megszegik a magyar munkajogot. A vezető vállalatok, bár alacsonyan tartják a munkaerőköltségeket, nem befolyásolják olyan jelentős mértékben a magyarországi munkakörülményeket, mint azt a korábbi empirikus kutatások állítják.