Transzeurázsiai közlekedési kapcsolatok nagy- és középhatalmi erőterekben

Absztrakt

E cikk a globális gazdaság két erőközpontja, Európa és Kelet-Ázsia közötti vasúti korridorok, valamint az azokon folytatott logisztikai szolgáltatások létrehozásában, működtetésében, viszonylataik, útvonalaik meghatározásában a 20. század elejétől megnyilvánuló nagyhatalmi érdekekről szól, melyek korunkban már középhatalmi, illetve egyes etnikai csoportok által képviselt érdekekkel is kiegészülnek.

A kettős földrészen (bikontinensen) végigvezetett pályalánc (transzszibériai és európai folytatása) birtokában Oroszország, illetve a Szovjetunió monopolhelyzetet élvezett a transzeurázsiai tranzitszállításokban – mellyel időnként vissza is élt.

Ugyan 1990-ben a kínai és közép-ázsiai hálózat összekötésével formálisan megteremtődött a második transzeurázsiai korridor kialakításának esélye, azonban a TRACECA (Transport Corridor Europe–Caucasus–Asia) programban meghirdetett több mint féltucatnyi országot érintő „új selyemút” tranzitforgalma gyenge az erős természeti, műszaki és politikai szegmentáltsága és az elégtelen fejlesztések miatt. E második korridor csak akkor lehet esélyes versenytársa az oroszországinak, ha Kína létrehozza (az ázsiai középhatalmak által is támogatott) normál nyomtávú (a beltengereket is kiiktató) saját érdekű vasútvonalát Iránon és Törökországon keresztül.