A hazai terület- és településfejlesztés egyik „állatorvosi lova”: a felsőoktatás leépülése a kevésbé fejlett térségekben

Absztrakt

Napjainkban egy-egy térség fejlődése elsősorban a humán tőkéjének színvonalától függ, ezért egyre inkább felértékelődik az oktatás, különösen a felsőoktatás minősége és széles körű elérhetősége. Magyarországon a rendszerváltozás után átalakult a felsőoktatás: jellemzően vidéki képzési helyeken új intézmények jöttek létre és a hallgatók létszáma is ugrásszerűen megnőtt. De a dinamikus növekedés 2006 után megtorpant, ezt követően a hallgatók száma jelentősen visszaesett. A Budapest-központúság mérséklésének hazai területfejlesztési dokumentumokban megfogalmazott célkitűzése nem valósult meg, a hallgatók számának jelentős csökkenése elsősorban a vidéki székhelyű kisebb intézményeknél és a kevésbé fejlett térségek képzési helyein figyelhető meg.

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy miként alakultak a hallgatói létszámok 2006 és 2021 között az érintett városokban. Az adatok alapján a nappali tagozatos hallgatók térbeli koncentrálódása egyre jelentősebb: 2021-ben a fővárosban és négy vidéki egyetemi városban vették fel alapképzésekre a hallgatók 85%-át, mester- és osztatlan képzésekre a 93%-át. Amíg a mester- és osztatlan képzéseknél az intézmények versenyéből adódó területi koncentráció elfogadható, addig az ország számára hátrányos az alapképzések koncentrációja, mivel e képzések jelentős része „középiskolásodó” tömegképzés, amelyet közszolgáltatásnak tekintve – a helyi munkaerőpiac igényeihez igazodva, egyúttal a tovább- és átképzések, az élethosszig tartó tanulás intézményi hátterét megteremtve – mindegyik nagyvárosi településegyüttesben meg kellene szervezni. Véleményem szerint a felsőoktatás elmúlt évekbeli átrendeződése nemcsak a kevésbé fejlett térségek felzárkózását, az egyik alapvető területfejlesztési cél elérését nehezíti meg, hanem az ország versenyképességét is hátrányosan befolyásolja.