Tájváltozások társadalmi hátterének vizsgálata alföldi példákon

Absztrakt

Társadalmi életünk összetett mechanizmusok révén jelentős hatást gyakorol a tájakra. Úgy véljük, hogy ezen összetett földrajzi területi egységek állapotában az állami elképzelések, fejlesztési irányelvek, az intézményesült struktúrák, valamint a közösségi és egyéni érdekek és cselekvések is egyaránt megnyilvánulnak. Feltevésünk szerint a kultúrtájakban nyomon követhető események jól tükrözik az adott társadalom környezethez való viszonyát, így a tájak használatával összefüggő folyamatok, avagy a „tájtermelés” az „új környezeti paradigma” egyfajta indikátorának tekinthető. E folyamatok alaposabb megértéséhez − kritikai, strukturalista megközelítésekre, kvalitatív és kvantitatív, térinformatikai elemzésekre támaszkodva − a földhasználati módokban bekövetkezett változásokat és az ezek mögött rejlő társadalmi hajtóerőket vizsgáljuk meg. Az elmúlt fél évszázadra vonatkozóan megpróbáljuk érzékeltetni, hogy a tájgazdálkodásban jelentős szerepet játszó természetvédelem és a mezőgazdaság miként alakította a hazai, alföldi térségek jellegét, ehhez kapcsolódóan pedig melyek voltak az egyes korszakok meghatározó mozzanatai. Továbbá feltárjuk, hogy hogyan értékelik az említett ágazatok szereplői az ökológiai szempontokat és az agrárium jelentőségét, valamint az ezeket befolyásoló beavatkozásokat. Duna‒Tisza közi mintaterületeinken − a természetvédelem által eltérő mértékben érintett kunsági, illetve bácskai példákon – bemutatjuk azt is, hogy milyen konfliktusok keletkeznek és milyen dilemmák feloldása lesz szükséges a természetközeli állapotok megőrzése és az ezzel gyakran ellentétesen ható mezőgazdálkodás között. Végül az eredmények alapján megállapítjuk, hogy az új paradigma megerősödését eltérő társadalmi érdekek akadályozzák. A környezettudatos elvek ugyan megjelentek, de a tájgazdálkodásban átfogó előrelépés, illetve a tájak állapotában javulás, az elmúlt évtizedekben összességében nem történt.