„A burdus élet a legszebb a világon.” A „nagy háború” előtti amerikai kivándorlás regionális, gazdasági és szociológiai háttere

Absztrakt

Az 1867 és 1914 közötti időszakról hagyományosan két ellentétes kép él a magyar köztudatban. Az egyik szerint ez az egyértelmű polgári fejlődés időszaka volt, amikor az ország a Monarchia keretein belül sikeresen kapcsolódott az európai gazdasághoz. A másik alapján a korszak a társadalmi és területi egyenlőtlenségek gyors növekedését eredményezte, amelynek egyik legfontosabb mutatója az Amerikába „kitántorgott” magyarság volt, akik az anyaországban nem találtak lehetőségeket maguknak. A két szemlélet ellentétesnek tűnik, de közelebbről megvizsgálva mégsem az. A tanulmány – összhangba hozva a két ellentétes képet – a történeti szociológia keretében vizsgálja az amerikai kivándorlás dinamikáját és mozgatórugóit, különös hangsúlyt helyezve a vonzó és taszító erőkre, valamint a közbülső akadályok visszatartó erejére az óceán két oldalán. Ennek megfelelően a kivándorlást mint a modernizációs kihívásokra adott választ elemezzük. Továbbá azt érzékeltetjük, hogy a Magyar Korona országainak bizonyos területein, például az Északi- és Keleti-Kárpátok térségében a sikertelen adaptációs kísérletek is hozzájárultak a kivándorlás – Kelet- és Dél-Európában is tapasztalt – tendenciájának lényeges erősödéséhez. Maga az amerikai kivándorlás sok esetben személyes adaptációs kísérletnek is felfogható, amennyiben a személyes és családi anyagi helyzet javulása, illetve a feltételezett megtakarítások növelték vagy növelték volna a modernizáció kihívásaihoz történő alkalmazkodás sikerességét. Az már egy másik kérdés, hogy a kulturális, gazdaságföldrajzi, történeti és politikai események nem kedveztek ennek az átalakulásnak a 20. században. A tanulmányban felhasználjuk a vándorlásszociológia elméleti kereteit éppen úgy, mint a történeti földrajz eredményeit, valamint a kivándorlásra mint országos problémára adott korabeli tudományos és politikai válaszokat.