János Jelenések könyve: a modern magyar környezeti irodalom születése

Absztrakt

Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regényében egy kisebbfajta éghajlati-környezeti apokalipszis történetének első másfél évét beszéli el. 2019 tavaszán előbb Izlandon, majd Itáliában is sorra kitörnek a vulkánok és elkezdődik egy globális léptékű lehűlés, alkalmazkodásra kényszerítve a kortárs társadalmakat. A regény cselekménye Izlandon kezdődik, de a történet földrajzi fókusza valójában Budapest, és leginkább a Svábhegy, a legújabb kori magyar elit lakóhelye. A regénynek több főszereplője is van: Mátrai Ágoston, a későn házasodó karrierdiplomata, az ex-étteremtulajdonos újgazdag Labancz Győző, vagy Radák Zoltán miniszterelnök, akit a sámánista merénylők a soha meg nem valósult jelenkori magyar felvirágzás mártírjává tesznek. Rövid írásomban annak a bizonyítására tettem kísérletet, hogy a természeti környezet, esetünkben az éghajlatváltozás ugyanolyan aktív és meghatározó szereplője a cselekmény alakulásának, mint a regény szereplői. A szógyakoriság vizsgálatával és tartalomelemzéssel azt kíséreltem meg bizonyítani, hogy Térey János verses regénye illeszkedik abba az 1980-as években induló nemzetközi irodalmi áramlatba, amelyet környezeti irodalomnak neveznek. A környezeti irodalom koncepciójának első kidolgozója, Cheryll Burgess Glotfelty a természeti környezetre nem az emberi cselekvést elszenvedő statikus háttérként tekintett, hanem mint a holisztikusan szemlélhető és interaktív módon működő humán ökoszisztéma egyik főszereplőjére. Ugyanakkor Térey folytat egy, a magyar irodalomban hosszú idő óta létező hagyományt is a természeti környezethez való viszony értelmezését illetően. Ennek a környezeti irodalmi tradíciónak fontos mérföldkövei voltak Petőfi Sándor Tisza című költeménye, amely a folyószabályozások korának optimista programverse, vagy Madách Imre Az ember tragédiájában az Eszkimó szín víziója, amely elképesztően és korszerűen pesszimista jövőkép volt a 19. század derekán. Következtetésem szerint Térey János verses regénye tekinthető a (poszt)modern magyar környezeti irodalom első, remélhetően úttörő vállalkozásának.