Egyetemek a régiók versenyképességének javításáért: „negyedik generációs” egyetemek?

Absztrakt

Napjainkban igen sok sikeres példa bizonyítja, hogy az egyetemek komoly szerepet tölthetnek be egy-egy térség versenyképességének javításában. A modern gazdasági fejlődés megkívánja, hogy a fokozott társadalmi és gazdasági szerepvállalás következtében az egyetem tradicionális (oktatási és kutatási) tevékenységei kibővüljenek. Ahhoz ugyanis, hogy az egyetemek képesek legyenek gazdaságfejlesztési potenciáljuk optimális kihasználására, szükséges, de nem elégséges az oktatás magas színvonala. Szükség van magas színvonalú kutatásra is, és arra, hogy mindezen eredményeket a helyi gazdaság hasznosítsa. A fenti folyamatokat leíró közismert első, második és harmadik generációs egyetemi modelleken túl a nemzetközi szakirodalomban megjelent a „negyedik generációs” egyetem kifejezés is, melyről a tudományos közösségben ugyan még nincs konszenzus, de mindenképen érdekes és megfontolandó gondolatokat vet fel az egyetemek helyi gazdaságfejlesztési szerepvállalásáról.

Jelen tanulmány célja az, hogy áttekintse és rendszerezze az egyetemek azon aktív és passzív tevékenységeit, amelyek az adott térség versenyképességének javítását szolgálják. Körüljárjuk a „negyedik generációs” egyetemek mibenlétét, és kísérletet teszünk arra, hogy azokat az egyetemi generációk tudományosan igazolt fogalomrendszerébe helyezzük. Megvizsgáljuk továbbá, hogy megadhatóak-e olyan sikerességi faktorok, „építőkövek”, amelyek mentén a nemzetközileg sikeres, a helyi gazdasági fejlődésre jelentős hatást gyakorló egyetemek jellemezhetőek.