Kényszer vagy kivonulás – élet a peremeken

Absztrakt

Tanulmányunkban a „pusztát” mint társadalmi teret vizsgáltuk. Arra kerestük a választ, hogy a rendszerváltást követően milyen társadalmi viszonyok, mozgások, gazdasági tevékenységek jellemzik ezeket a világokat, milyen okok vezettek a puszták mai állapotához, és mi magyarázza az eltérő társadalmi viszonyokkal, élethelyzetekkel, egyéni stratégiákkal jellemezhető „pusztai létet”. A magyar szociológia, társadalomföldrajz és szociográfia hagyományait is követve arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen társadalomtörténeti múltja van a mai pusztáknak, vagyis azoknak a tereknek, amelyek közigazgatásilag egy-egy faluhoz tartoznak, nagyobbak, mint egy tanya, de nem önállóak, népességük pedig különféle adottságok folytán nagyon eltérő lehet egymástól. Tanulmányunk egy hároméves, terepmunkára épülő kutatás részeredménye, amelyben négy, az ország különböző földrajzi térségében, különböző országokkal határos vidékein elhelyezkedő községet vizsgáltunk a peremhelyzetek különféle metszeteiben. A terepmunkák során kerültek a puszták a látóterünkbe, ahol a peremhelyzetek peremhelyzeteivel szembesültünk, és ez vezetett a pusztai közelképek megrajzolásához. Mind a négy puszta, Boldogasszonypuszta, Tömördpuszta, Tótokföldje és Eperjespuszta uradalom volt a háború előtti időkben, azonban már az I. illetve a II. világháború után más-más szerepet töltöttek be térségük társadalmi és gazdasági életében, ami erősen átalakította a pusztai megélhetési formákat és a lakosság összetételét. A rendszerváltás újabb fordulatot hozott, és a vizsgált puszták még inkább eltérő képet mutatnak, mint korábban. A baranyai Tótokföldje és a komárom megyei Tömördpuszta a kényszerből ottragadtak, vagy az odamenekülők, lecsúszók lakhelye lett, szerény, a létfenntartáshoz közeli megélhetési szinttel. A másik baranyai, illetve Komárom megyei puszta, Eperjespuszta és Boldogasszonypuszta heterogénebb képet mutat, ott nemcsak kényszerből élnek elszegényedett családok, hanem találunk tudatos kivonulókat is, akik tevékenységüket kívánják elrejteni, vagy épp romantikus életformájuknak találnak megfelelő terepet a pusztán. Tanulmányunkban rámutatunk arra, hogy a puszták alapvetően slumosodásra vannak ítélve, mivel nem a munkalehetőségek, hanem a tulajdonviszonyok határozzák meg létüket. A tulajdonosok, vagy kivonulók nem teremtenek munkalehetőségeket, így az odaszorultak számára a puszta a lecsúszás, a kirekesztettség tere.