Nemzetiségi térképek mint a hatalmi beszédmód formái (II. rész)

Absztrakt

A magyar kartográfiatörténet-írás nagy hagyományokkal és rendkívül gazdag eredményekkel rendelkezik. Azonban a társadalomtudományokban végbement „térbeli fordulat” eredményeként a kartográfia tudománya is felismerte: ahhoz, hogy árnyalt képe legyen – jelen esetben – a nemzeti térképírási módokról, mindenképpen figyelembe kell vennie azt a társadalmi és kulturális hálót, amelyben az adott térképek születtek. A múlt század utolsó évtizedeiben lezajlott úgynevezett memory-boom az emlékezeti hely fogalmába beemelte a nem konkrét fizikai helyekhez köthető nemzeti emlékezeti narratívákat is. A „hely” az új megközelítésben inkább széles értelemben vett mentális közeget jelent, mintsem objektív teret. Olyan relatív kulturális színterekről van ebben a felfogásban szó, amelyek a nemzeti identitást fenntartó kollektív emlékezetet folyamatosan szervezik, áramlásban tartják és újra meg újra (akár újabb és újabb tartalommal) aktualizálják. Nemzeti ünnepek, archívumok, könyvtárak, szimbolikus aktusok, épületek, dalok, rítusok, akár etnikai térképek jelenítik meg a nemzet szellemét. A nemzeti emléktárak mélyén olyan dokumentumok találhatók, amelyek a politikai és az etnikai térképészet kapcsolatát kézzelfoghatóvá teszik, sőt a gyakorlati politika direkt befolyását a társadalomtudományok szabályainak megfelelően szigorúan bizonyítani is képesek. A tanulmány egy olyan nyelvhatárakció fennmaradt igen részletes dokumentációját értelmezi, amellyel a feledés homályából előhívhatók azok a közvetlen politikai szándékok, amelyek a térképtörténet-írásban csupán egy-egy mondattal jelzett – és ezért csendesen meghúzódó – tulajdonképpen közigazgatási térkép elkészítése mögött ismerhetők fel. Még érdekesebbé teszi ennek a forrásnak a feldolgozását az a tény, hogy a ránk maradt dokumentumok tulajdonképpen egy történeti mítoszt is megkérdőjeleznek. Nevezetesen azt, hogy a politika természetesen szólt bele a nemzetiségi kartográfiába az első világháború utáni évektől kezdődően (amely befolyás az ismert események miatt [Trianon – 1920] hallgatólagosan el is fogadható – mondja kollektív emlékezetünk). Azonban a bemutatandó, egyértelműen politikai hátterű nyelvhatárakció majd két évtizeddel a trianoni döntés előtt zajlott le.