Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
FÓRUM
B Ő HM ANTAL
A REGIONÁLIS POLITIKA ESÉLYEI
A Tér és Társadalom második számában igen érdekes meditáció jelent meg
Tóth József tollából Régiók és/vagy megyék? címmel. A szerz ő — többek közt — meg-
állapítja, hogy hazánkban nem esnek egybe a területi-termelési egységek „a tér kü-
lönböz ő szempontú társadalmi felosztásával" 1 , következésképpen a regionális érdekek
a közigazgatás jelenlegi területi rendszerében nem tudnak megfelel ően manifesztálód-
ni. „A sajátos regionális érdekek felaprózva jelentkeznek, parciális érdekek ered ő-
jeként és lényegében meggyengülve tudnak érvényesülni. Ezáltal az ország egészének
érdekei is lényegesen csorbulnak." — konstatálja Tóth József e .
E fogyatékos érdekérvényesítést azzal magyarázza a szerz ő , hogy Kelet-
Közép-Európa társadalmi-gazdasági fejl ődése „általában nem kedvezett a regionális
érdekek artikulációjának", ugyanis a megyerendszer lényeges változtatás nélkül élte
át az elmúlt évezredet, annak ellenére, hogy a „megyehatár által körülfogott terüle-
tek nem igazán egységei a természetföldrajzi térnek, sem a gazdasági tevékenység-
nek". 3 Mindennek nyilvánvalóak a gazdasági-társadalmi következményei.
Tóth József kérdésfelvetéseivel és állásfoglalásával messzemen ően egyetértve
az alábbiakban a fenti problémakör azon részéhez szeretnék megjegyzéseket f űzni,
amelyek e regionális politika esélyeire, az érdekérvényesítés regionális szükségszer ű -
ségeire vonatkoznak. Ehhez azonban az idézett megközelítés mellett óhatatlanul bele
kell bocsátkozni a hazai érdek- és hatalmi struktúra m ű ködésének, valamint struktú-
rájának néhány kérdésébe. Mi jellemzi Magyarországon az érdek- és hatalmi struktú-
ra felépítését, m űködését, s abban milyen szerepet játszik a térbeliség? Azt is kérdez-
hetnénk, hogy egyáltalán a térbeliség játszik-e benne valamiféle szerepet?
Ha a hatalmi szerkezetben az érdekhierarchia szintjeit vizsgáljuk, — els ő rá-
nézésre is — azt tapasztaljuk, hogy a térbeli érdekszintek mintegy megfelelnek egy
korábban sokat használt, er ősen ideologizált érdek-struktúrának. A hetvenes évek
érdek-vitáiban, az érdek-pluralizmus elfogadásának idején — mint ismeretes — álta-
lános, csoportos és egyéni érdekre tagolták a társadalom érdekeit. Lényegében ennek
a hármasságnak a térbeli megfelel ő je is kialakult: az országos, a megyei és helyi érdek-
tagoltság. E tagoltság szépséghibája mindössze annyi, hogy miközben az általános tár-
sadalmi érdekek jóval differenciáltabb volta és annak fel- és elismerése mindinkább
háttérbe szorította a társadalmi — csoport — egyéni hármasságot, a területi érdekér-
vényesítés eme hármassága mit sem változott. Jóllehet a szakemberek, s őt a laikusok
számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy az érdekek térben is sokkal tagoltabbak annál,
hogysem e fenti hármasság Prokrusztész-ágyába gyömöszölhetnénk ő ket.
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
59
Mindezt az alábbiakban a különböz ő hatalmi és érdekérvényesítési szintek
emzésével szeretném igazolni. Úgy vélem, hogy a jelenleg m ű köd ő hatalmi- és érdek-
siruktúrában els ősorban a központi hatalom, a megyei hatalom, az ágazati érdekérvé-
nyesítés, a munkahelyi érdekek, valamint a lakossági (helyi) érdekek különböztethe-
tő k meg, azaz mindebb ő l jól látható, hogy ebben a szerkezetben nincs jelen a regio-
nális érdekek szintje.
a) Ami a központi hatalom érvényesülését illeti, m ű ködését nyilvánvalóan
egyetlen csatorna jellemzi, amely a centrum és a lokalitás között a központi akarat
direktíváit, inicatíváit közvetíti és a központi döntések helyi végrehajtását ellen ő rzi.
A helyi hatalom ebben a szerkezetben a végrerhajtásért felel ős szervezet; a lokális
döntések, érdekkifejez ődések pedig csak az informális csatornák kijárásos rendszeré-
ben — többnyire spontán akciókban — érvényesülhetnek. A központi elvonás és újra-
elosztás rendszere, a redisztribúció jelenti a centrum — lokalitás kapcsolatának a gaz-
dasági hátterét, amelyet különben — jellegéb ő l, valamint tradícióiból következ ően —
a hagyományos paternalista irányítási módszerek hatnak át. E kapcsolatból teljesség-
gel hiányzik a mellérendeltség, a partneri kapcsolatrendszer, vagy a hálózati sziszté-
ma, ezért m ű ködését a központ-periféria viszony jellegzetesen egyoldalú függ ősége
motíválja. A centrum minden esetben és helyzetben — deklaráltan is — az össztársa-
dalmi érdekek hordozója, következésképpen minden más mellette vagy vele szemben
megnyilvánuló érdek óhatatlanul parciális lehet.
A létezik-e helyi hatalom kérdése ebb ő l a szempontból valószín ű leg irrele-
váns — ezért a helyi hatalom létezésér ő l folytatott vitákat itt most nem idézzük föl,
s nem is tárgyaljuk. 4
b) A megyei hatalom és érdekérvényesítés a hatalmi struktúra másik szintje.
Szerepe a lokalitással szemben a központi hataloméhoz hasonlóan az egyoldalú füg-
gő ségben realizálódik, vagyis a megye nem más, mint a központi irányítás regionális
szervezete. Csakhogy a megye nem azonos a régióval, annál több is és kevesebb is.
Több, amennyiben hatalma túln őtt a centrum szervezeteinek hatalmán, s kevesebb
abban az értelemben, hogy sajátos érdekei nem képesek átfogni, és integrálni egy-egy
régió érdekeit. (Erre a kés ő bbiekben visszatérünk.) Bibó István 1975-ben joggal ír-
hatta: „a megyét mint szervezetet, mint önkormányzatot és mint igazgatási közpon-
tot méreteinél fogva könnyen fenyegeti az a veszély, hogy egyaránt távol essék mind
az országos mérett ő l lefelé haladó magasabb szint ű szakszer ű ellen ő rzéstő l, mind az
alulról, a tömegek oldaláról érkez ő közvéleményellen őrzést ő l; ennek következmé-
nyeképpen esetleg felülr ő l is, alulról is elégtelenül ellen őrzött, önmagát adminiszt-
ráló önkormányzat és öncélú bürokrácia színhelyévé váljon." 5 Ehhez csak annyit
tehetünk hozzá, hogy nemcsak a méretei miatt fenyegeti megyéinket a fent megfo-
almazott veszély. Erre utal a Bibá-idézet folytatása is: „Ilyen volt a magyar várme-
ye a 19. század közepét ő l, mikor megsz ű nt az eleven nemesi önkormányzat szerve-
Zete lenni, s a hivatalnokká vált nemesi osztály önadminisztrációjának a színhelye
léti. De az öncéllá válás, elégtelen szakszer űség és radikális változásoknak való ellen-
állás ugyanolyan gócává válhat más társadalmi feltételek között is ... Azt, hogy ilyen
jelenségek ma sem zárhatók ki, bizonyítja az a teljesen irracionális merevség, amellyel
a megyék ma is szembefordulnak területi állományuk mégoly ésszer ű és mégoly cse-
kély módosításával is." 6 (a kiemelés t ő lem — B.A.)
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
60
Tapasztalataink mindezt meger ősítik. A megyehatárok természetes telepü-
lési, gazdasági, kistáji stb. érdekeket metszhetnek ketté. Közismert tény, hogy a
megyehatár környéki települések jelent ős része hátrányos helyzetben van, mert tele-
pülési kapcsolatait a megyehatár lezárja. A hetvenes években például, amikor mun-
kaer ő mizéria jellemezte hazánkat, el őfordult, hogy olyan megyehatár-közeli tele-
pülésekr ő l, ahonnét a szomszédos megyébe ingáztak át a közeli munkahelyükre a
dolgozók, a busz-vonalak és -járatok áthelyezésével tették lehetetlenné lakosaiknak
egyes megyékben azt, hogy a másik megyébe járjanak át volt munkahelyükre dol-
gozni. A megyei érdek — most ne firtassuk, hogy vélt vagy valóságos — ugyanis azt
kívánta, hogy a megye dolgozóit a megyei munkahelyek foglalkoztassák.
A megyehatárok többnyire a gazdasági érdekekre sincsenek tekintettel, a
gyakran tapasztalható konfliktusforrás a felvásárlások során is érzékelhet ő — 1987-ben
például ilyen volt az ún. „sertésháború". Ez a „ne adjuk más megyének" szemlélet
egyáltalán nem veszi figyelembe az össztársadalmi — vagy a sz ű kebb termel ő i, fo-
gyasztói — érdekeket, annak ellenére, hogy a megye deklaráltan is a központi akara-
tot képviseli. Így igen sok település természetes vonzáskörzetét és gazdasági-társa-
dalmi kapcsolat-rendszerét szakítja ketté a megyehatár.
A megyerendszer — legalábbis mai szerepében, m ű ködésében — igen gyak-
ran akadálya, gátja a települések önkormányzatának. Nem véletlen, hogy az önkor-
mányzat fejlesztését szorgalmazók gyakran fogalmazzák meg a megyei hatalom kor-
látozásának szükségességét. Például így: „A magyar önkormányzati fejl ődés közeli
perspektívája szempontjából elengedhetetlen alapfeltétel, hogy tovább korlátozzák
a megye hierarchikus irányító szerepét. A megye hierarchikus f ő nöki pozíciója, az
informális megyecentralizmus korlátozásra szorul különösen a községi és a városi
vezet ő k tekintetében gyakorolt személyzeti-munkaügyi jogosítványok, a terv- és
pénzügyi konzultációk, a céltámogatások, a megyei leíratok, az értekezlet eligazí-
tások, a kiterjedt és beavatkozó stílusú helyszíni ellen őrzések kérdésköreiben. A me-
gyének az egyedi irányítás formális és informális eszközei helyett — amelyekkel
elő zetesen és egyedileg be tudja határolni a községek és városok eljárását — f ő ként
felügyeleti ,valamint segít ő szerepkört kellene betöltenie." — fogalmazza meg Vere-
bélyi Imre 1987-ben. 7
A megyei érdekek érvényesülése mellett feltétlenül figyelembe kell venni a
megyeszékhelyek sajátos érdekeinek az érvényesülését is. Úgy látszik, hogy az 1971-es
településfejlesztési koncepció egyedüli nyertesei — a f ő város mellett — a megyeszékhe-
lyek. Hatalmi súlyukat, gazdasági szerepüket a redisztribúció jelent ő sen megnövelte.
Ennek következtében módjuk nyílott arra is, hogy saját érdekeiket általánosabb,
megyei szint ű érdekekként deklarálják. Egyes megyeszékhelyek több mint látvá-
nyos fejlesztése így fért össze sok esetben a hátrányos helyzet ű települések, apró-
falvak sorvadásával.
c) A területi érdekérvényesítés sajátos megnyilvánulásait képviselik az ágazati
érdekek. E tekintetben — mint az közismert — úgy is fogalmazhatunk, hogy a lokális
érdekek alá vannak vetve az ágazati érdekütközéseknek is. Nemcsak arról van szó,
hogy egy-egy település hálás lehet, ha területén valamelyik ágazatot képvisel ő üzem
vállalatot, melléküzemágat, filiálét stb. létesít, hanem sokkal inkább arról, hogy az
ágazati érdekek miként ütköznek bele a területi érdekekbe. Az ágazati és a lokális
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
61
érdekütközéseket a környezetvédelmi problémák megszaporították, következéskép-
en ma már — többnyire a nyílvánosság el őtt is — igen heves érdekütközések lehet-
nek egyes vállalati elképzelések, célok és a helyi társadalom érdekei között. Itt nyíl-
vánvalóan arról van szó, hogy az ágazati érdekek — nevezzük néven: a különböz ő
lobbyk — mellett az utóbbi években a helyi társadalom érdekei is megjelentek, ökoló-
giai, s ökológián túli konfliktusokat hoznak felszínre, s a sajátos területi érdekeiket
egyre intenzívebben akarják érvényesíteni. A helyi érdekek artikulációja azonban ma
még korántsem jelenti azt, hogy az ágazatok és a lokalitások valamiféle kiegyenlít ő-
dése következett volna be. Az ágazatok ma is prímátust élveznek a térbeliséggel szem-
ben, a térszerkezet változásait gazdasági-társadalmi szabályozókról ma is elmondható,
hogy hatásuk „úgy eredményez jellegzetes területi megoszlást, úgy differenciál, prefe-
rál, illetve sújt térségeket, településeket is, hogy az ő ket m ű ködtető mechanizmusok
direkt területi elemeket, szempontot lényegében nem tartalmaznak." 8
Azaz a területi érdekekkel szemben ma is az ágazati érdekek túlsúlya tapasz-
talható. A nyolcvanas évek elején fölmerült térbeli és lokális problémák lényegében
nem sokat változtattak a korábbi szisztémán. A változás inkább csak a helyi érdekek
nyilvános — illetve nyilvánosabb — megjelenítésében tapasztalható. Néhány konkrét
példa a területfejlesztés és a gazdaság egyéb területeinek lehet őségeir ő l:9 1984-ben a
tanácsok beruházásai 45,2 milliárd Ft-ot, költségvetési kiadásuk 94,7 milliárd Ft-ot
tett ki. Összehasonlításul a tanácsi szférán kívüli szocialista szektor beruházásainak
összege 142,9 milliárd Ft volt, a vállalati szféra költségvetési támogatásának az ösz-
szege pedig 179,1 milliárd Ft. Jellemz ő , hogy az elmaradott térségek felzárkóztatásá-
nak ötéves programjára 3 milliárd Ft jut.
További konkrét példák: a tanácsi iparvállalatok száma 1964-1984 között
287-rő l 141-re csökkent, s közben országszerte er ősödött a tanácsi önkormányzat
fejlesztésének igénye és programja. A vállalati-f őhatósági szféra részesedése ugyan-
csak csökkent az 1976-80 közötti 16,2 %-ról 12,9 %-ra 1981-84 között.
Persze anyagi természet ű anomáliák magyarázatában lehet hivatkozni a csere-
arányromlásra, az ország eladósodására, a gazdasági recesszió illetve válságfolyamatok
hatásaira. Csakhogy a szemlélet sem változott ezalatt — a sokat bírált ágazati szem-
lélet változatlanul virulens, s „még a terület- és településfejlesztés irányításának ber-
kein belül is maga alá gy ű ri minden elvi kinyilatkoztatás dacára a térségi szemléle-
tet." 1°
Következésképpen az ágazati érdekek dominanciája nem sz űnt meg, a telepü-
lések helyi társadalma ma is kénytelen elviselni az ágazati függ őséget.
d) Részben az ágazati dominancia következménye miatt, részben a munka-
hely túlsúlya miatt külön kell foglalkozni a munkahelyi érdekek egyoldalú hatalmi
,súlyával, a helyi érdekekkel szemben. E tekintetben mintha megfordult volna az
érdekeltség hierarchiája — többnyire nem az adott településnek van gyára, üzeme,
állami gazdasága, téesze, hanem megfordítva — egy-egy jól prosperáló üzem rendel-
kezik — sok esetben a szó szoros értelmében — telephelyének településével. S hogy
mindez miként hat a lokális érdekekre, felesleges firtatni.
Az adott település munkahelye(i) gyakran az ágazati érdekeket közvetíti(k)
a településre, azaz az ágazati érdekeket, vagy — ugyancsak gyakori esetben — más
települések munkahelyeinek az érdekeit képviselik. A telepített ipar létesítményei
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
62
közül például sok ilyet említhetünk. Nem véletlen, hogy a vidéki ipartelepítés kirívó
eseteit a hazai szociográfiai leírásokban a vidék „gyarmatosításaként" is min ősítet-
11
ték.
e) Az érdekstruktúra következ ő szintjén jelennek meg (vagy legalábbis felté-
telezhet ő k) a lakossági érdekek. Ezek manifesztálódását a sajátos kelet-európai tra-
díciók és a politikai kultúra befolyásolja, azaz az önkormányzat hiányossága, fele-
mássága jellemzi.
A hazai helyzetre talán az a legjellemz ő bb, hogy ma már a központi hatalom
is szorgalmazza az önkormányzatiságot — ez az 1971-es tanácstörvény óta deklarált
célként is megfogalmazódik — s egy-egy település lakosságában is érzékelhet ő a de-
mokratikus állampolgári participáció kialakításának az igénye, azonban a közigazga-
tás intézményrendszere, a helyi politika mindennapi gyakorlata, valamint a megszo-
kott mechanizmusok és beidegz ődések gyakran teszik lehetetlenné a progresszív törek-
véseket. Az áttörés e tekintetben akkor is nehéz lenne, ha nem számolnánk a vélt,
vagy valóságos tabukkal, valamint a többnyire országos (társadalmi) érdekek mezé-
ben jelentkez ő apparátusi érdekeltséggel. A járások megszüntetése számos példával
szolgálhat erre. Érdemes megfigyelni, hogy az eddigiekben vázoltak alapján körben
hogyan fest a hatalmi struktúra — illetve a helyi hatalom milyen szerepet játszik ebben
a struktúrában.
Sematikusan ábrázolva a hatalmi struktúra lényegében ma is így fest:
Központi hatalom
NtL'' 'z,
• 'z' megyei hatalom 0 ;.
;
2>\ b'. ez..L.,.
,,,o
c,
-4 _
o(\
. 2, k
4-0-19 2,,e>
1 ,sz."
''
Munkahely Lakóhely
Sti
J
•
,,\4•
\e\Le"'
s
Lokális hatalom
Vagyis ebben a struktúrában a lokális hatalom a leggyengébb láncszem.
A munkahely nemcsak autonómiát kapott az új gazdaságirányítási rendszer által,
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
63
hanem a részvétel lehet őségeit, módjait, a munkavállalói érdekeket ma is magában
hordozza, a munkahelyi demokrácia intézményrendszerében. (Azt, hogy ez tartalmi-
lag mit jelent, s mekkora a központi irányítás szerepe ma is — itt most felesleges
vitatni. ►
A fenti sémán túl a lokális hatalom gyengeségét az is jelzi, hogy a lakóhely
demokratizálása jelentős fáziskéséssel követte — illetve követi — a munkahely demok-
ratizálásának kísérleteit. A 70-es években ugyanis egyértelm ű volt az üzemi (munka-
helyi) demokrácia primátusa, a különböz ő szaklapok, -fórumok csaknem kizárólag
a munkahelyi viszonyokra koncentráltak.
A 80-as évek elejét ő l megváltozott ez a helyzet, el ő készületek történtek a
helyi (lakóhelyi) participáció és érdekérvényesítés föler ősítésére. A kedvez ő válto-
zások sorában találjuk a járások megszüntetését, az el ő ljáróságok megszervezését, a
választások új, kötelez ő kett ős jelölés ű szisztémáját, s bizonyos fenntartásokkal, de
ide sorolhatónak véljük a teho bevezetését. Ezek a változások egyértelm űen egy
sürgető közigazgatási reform irányába hatnak — még akkor is, ha csak kezdeti lépések-
nek tekinthet ő k.
Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy miközben országszerte
a helyi önállóságról, decentralizálásról, funkciók megosztásáról beszéltek, a 80-as
évek elején tovább tartott a „funkciókoncentráció", mintegy tehetetlenségi er ő ként
hatott és m ű ködött a régi szisztéma. Következésképpen 1980-84 között 69 terme-
lőszövetkezet veszítette el önállóságát, további közel 100 település iskoláját szüntet-
i ték meg, csökkent az ÁFÉSZ-ek száma, a városhoz csatolások további 70 önálló
közigazgatású kisebb települést foszlottak meg önállóságától. 12
A zsámboki paradoxon pedig egyértelm űen jellemzi azt az ambivalenciát,
amelyet az önállósodni vágyó települések felettes hatóságai éreznek és tanúsítanak.
Zsámbok hosszú harcok és viták után a lakosság népszavazása által visszanyerte ugyan
függetlenségét, de renitens magatartását a megye azzal büntette, mint ismeretes,
hogy a fejl ődő képes nagyközség státusból községgé min ősítve jelent ősen csökken-
tette a település fejkvótáját.
A fenti sémára mégegyszer visszatérve jól látható, hogy hiányzik bel ő le a
regionális érdekszféra, valamint a településnél nagyobb kistáji érdekeltség. A sziszté-
ma világosan mutatja a központi akarat felülr ő l m ű ködtetett és építkez ő mechaniz-
musát, s hiányoznak bel ő le azok a csatornák, érdekcsoportosulások, amelyek alul-
ról, a helyi társadalomból egymással megütközve, egymást integrálva ellenpontjai és
partnerei lehetnének a hatalmi központoknak.
Dehát kell e, szükséges e a regionális politika hazánkban? Válaszunk egyér-
- -
telm ű — feltétlenül szükség volna rá, hiszen differenciálná az érdekstruktúrát, a me-
gyei, ágazati stb. monopóliumokkal szemben ellensúlyt képezhetne, s magába gy űjt-
hetné, integrálhatná a lokális érdekeket. Igaz, valószín ű leg szokatlan lenne a jelen-
legi hatalmi- és érdekstruktúrában egy alulról építkez ő szisztéma, de nélküle aligha
képzelhet ő el a közigazgatás megújulása, vagy modernizálása. Alapja természetesen
a települések helyi társadalmának az önkormányzata lenne, rajta településegyütte-
sek, településkooperációk szervez ődhetnének, a térbeli autonómiák, egyesülések sajá-
tos kistáji településegyütteseket alakíthatnának ki, sajátos kohézióval — amelyeket
természetesen a regionális érdek és politika integrálhatna.
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
64
Lehetséges-e mindez, kérdezhetjük tovább, vagy csupán a helyi társadalom
iránti elfogultságunk táplálta illúzióról van szó. Ami az illúziókat illeti, valószín ű leg
nem állunk egyedül. Tóth József idézett cikkében, a Krajkó Gyula-féle gazdasági kör-
zetbeosztásnak megfelel ően, a következ ő négy régiót különbözteti meg egymástól:
Központi Körzet, Észak-Magyarország, Dunántúl, Alföld. S véleménye szerint: „A ré-
giók léte kiküszöbölné — egyebek között — azt a furcsa helyzetet is, amely Magyar-
országon, több vizsgálati eredmény és a VII. ötéves tervre vonatkozó kormányprog-
ram szerint tény: az ország halmozottan hátrányos helyzet ű, elmaradott térségei
részint (nagyrészt baráti, szocialista országokról lévén szó, csak többé-kevésbé ért-
hető módon) az országhatár mentén helyezkednek el, részint pedig (józan ésszel
végképp érthetetlen, illetve elfogadhatatlan módon) a megyehatárok mindkét oldalán
húzódnak. E térségek csökkenését természetesen nem attól reméljük, hogy kevesebb
bels ő határhoz szükségképpen kisebb kiterjedés ű elmaradott terület tapadhat, ha-
nem arra alapozzuk, hogy egyrészt a régióhatárok — eltér ő jelleg ű területek között
húzódván — dinamizáló hatásúak, másrészt a volt megyehatárok mentén elhelyezked ő
térségek kikerülnek a bels ő periféria állapotából, melyben a megyék közötti, „állan-
dóan fejl ő d ő " koordináció ellenére napjainkban vannak.
Nem beszélve most a megyék közigazgatási funkción messze túln őtt szere-
pérő l, ez a helyzet egyértelm ű en a gazdasági tér inadekvát felosztásának a következ-
ménye, és az ebb ő l fakadó hátrányokat nem engedhetjük meg magunknak. F ő leg
olyan id őszakban, amely az intenzív fejl ő dés elemeit egyre markánsabban foglalja
magába, amikor a terület, a tér, az azokból következ ő sajátosságok egyre inkább be-
folyásolják a termelés hatékonyságát, lehet őségeit." 13 — írja Tóth József.
A régiók léte mellett természetesen hosszasan lehetne érvelni. Fel lehetne
vetni a regionális politika, a regionális tervezés, a regionális kutatások kérdését, mint
amelyeket a napi településpolitikai gyakorlatban gyakran használunk. Leginkább
talán a regionális tervezésről esik szó. Kérdéses azonban, hogy a regionális tervezés
mennyiben regionális. E tekintetben nemcsak fogalmi bizonytalanságról, vagy pon-
tatlanságról van szó, hanem arról, hogy a „regionális tervek" voltaképpen ágazati ter-
veket jelölnek, s a tényleges regionális érdekeket gyakran csorbítják.
Példa lehet erre az els ő Balatonkörnyéki Regionális Terv, amelynek szerz ő i
így fogalmaztak: „az állandó lakosság településeivel, vagy a tulajdonképpeni ősköz-
ségekkel keveset foglalkoztunk, f ő leg azért, mert ezek általában üdül ő helyi határon
kívül esnek". 14 Azaz, bevallottan is, a regionális tervnek határt szab az idegenforgal-
mi (üdül ő helyi) határ.
A tervet elemz ő Miklóssy Endre szerint: „Megdöbbent ő szemléleti fogyaté-
kosság ez, nem is fedi a tényeket, hiszen gyakorlatilag egybefonódnak a lakó és üdül ő-
területi funkciók. Mindenesetre itt fogalmazódik meg el őször a napjainkig ér ő kohé-
zió a lakó- és üdül ő népesség érdekei között." 15
S folytathatnánk azzal a megállapítással, hogy a terv érzéketlen volt az
ökológiai problémákkal szemben, hogy nem foglalkozott a mögöttes területek gond-
jaival stb.
A beruházásra a IV. ötéves terv 7 milliárd forintot irányzott el ő (ebbő l 600
milliót a központi Balaton fejlesztési alapból, 1 milliárdot a tanácsok üdül őfejlesztési
költségvetéséb ő l, s közel 4 milliárdot a tárcák, ágazatok fejlesztési forrásaiból). Azaz a
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
65
regionális tervért felel ős intézmény a fejlesztési források kevesebb, mint 10 %-a fe-
lett diszponált, s ez eleve lehetetlenné tette számára, illetve bizottságai — a Balatoni
Intéz ő Bizottság, valamint a Balatoni Tárcaközi Bizottság — számára a megfelel ő ha-
táskör kialakítását. 16
Az ilyen és a hozzá hasonló példák még egyértelm űbbé teszik a régiók kiala-
kításának, valamint a regionális politika (és tényleges regionális tervezés) megformá-
lásának az igényét. Egy átfogó közigazgatási reform keretében erre feltétlenül sor
kell, hogy kerüljön, ezt igényli a gazdasági élet és az ökológiai gondok megoldása is.
A regionális politika iránti igény ezért aligha tekinthet ő holmi illúziónak. Még akkor
sem, ha manapság az alább idézett álláspont a domináns:
„A területi szociális-gazdasági tervezés hosszabb távra szóló feladatainak ki-
dolgozása és megvalósítása felveti a megyék közti együttm űködés szükségességét.
Az állami-területi beosztás reformjáról folyó vitákban már 1952-t ő l több alkalommal
fölmerült a megyék fölötti nagyobb egységek, a régiók kialakításának a problémája.
Azonban sem a társadalmi és gazdasági viszonyok szocialista átalakulása, sem az ál-
lami feladatok területi megvalósítása ténylegesen nem igényelte a regionális területi
beosztást, illetve a megfelel ő állami, igazgatási szervezet létrehozását. A magyar tár-
sadalmi-gazdasági tervezés az 1970-es évekt ő l számításba vett ugyan több megyéb ő l
álló területi termelési egységeket, s hat tervezési gazdasági körzetre osztotta az orszá-
-
got, a körzetek területi határainak a megállapításánál azonban a mai beosztást vették
alapul, s az így kialakított nagyobb területi egységre határozták meg a fejlesztés irányát
és f ő feladatait. Az elmúlt évtized tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a megyék
egy-egy csoportjait átfogó tervezési-gazdasági körzetek a termelésben nem töltöttek
be érdemi funkciókat s e területi fejl ődésre inkább a gazdasági szabályzók hatottak
erőteljesebben. Következésképpen a tervezési-gazdasági körzetek alkalmazása helyett
a jövő ben inkább a megyék közötti együttm űködés kerül előtérbe". 17
Persze nehezen hihet ő, hogy a megyék közötti együttm ű ködésre több jó
tapasztalatunk volna — de nem ez a fenti állásfoglalással szembeni averziónk. Sok-
kal inkább koncepcionális nézetkülönbségekr ő l van szó. Véleményünk szerint a ré-
gió nem lehet azonos bizonyos megyék halmazával, mert akkor valóban nem vál-
toztatnák meg a jelenlegi megyei közigazgatás gyakorlatát. A régiónak más min őséget
kell képviselnie más — tehát nem megyei — funkciókat kell betöltenie, s az érdekérvé-
nyesítés sajátos min őség ű fórumait kell megteremtenie, valamint a hatalomgyakor-
lás több csatornás mechanizmusait kell kialakítania.
Vagyis a regionális politika kialakításának elemi feltétele az átfogó közigaz-
gatási reform megvalósítása, amely új min őség ű központi igazgatást, valóságos helyi
önkormányzatot és autonómiát, valamint participációs lehet őségeket eredményez-
het.
JEGYZETEK
1. Tóth József: Régiók és/vagy megyék? Tér és társadalom. 1987/2. pp. 77-80.
2. u.o.
3. u.o.
Bőhm Antal
A regionális politika esélyei
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 58-66. p.
66
4. A helyi társadalom-kutatásunk során élénk vitákat folytattunk a helyi hatalom létezésér ő l —
Lásd: Gombár Csaba: A helyi hatalom hermeneutikája; B ő hm Antal: Helyi hatalom — lakos-
sági részvétel.
5. Bibó István: Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településfejlesztési koncepció.
6. u.o.
7. Verebélyi Imre: A tanácsönkormányzat kibontakozásának irányai. In: A tanácsigazgatás ön-
kormányzati megújulása. I. ÁSZI 1987.
8. Nemes Nagy József: Regionális folyamatok a nyolcvanas évek els ő felében. Tervgazdasági
Közlemények. 1987/2.
9. Példáinkat Nemes Nagy József idézett m ű véb ő l vettük — i.m.: pp. 5-9.
10. i.m. p. 78.
11. Lásd például: Moldova György: A szent tehén.
12. Nemes Nagy József i.m.
13. Tóth József i.m. p. 80.
14. M iklóssy Endre: A regionális tervezés helyzete és fejlesztése. V ÁTI 1986. Kézirat.
15. u.o.
16. u.o.
17. Állami intézmények a politikai rendszerben. Kossuth, 1987.