Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 169-172. p.
Tér és Társadalom XXII. évf. 2008 • 1: 169-172
MARADÉKOK BOLTJA
(Egy Visszavonuló levelei)
Kedves B.!
Bizonyára nem kerülte el a figyelmedet, hogy „zörög a haraszt"; egyre gyakrab-
ban vetődik fel várossá-nyilvánítási gyakorlatunk revíziójának szükségessége. S a
harasztot már több fel ől fújja a szél, a Nagy Donátor (már mint a címadományozás
teriiletén), az Állam, illetve annak az ügyben érintett intézményei fel ől is. Nem
csoda: ha felsorolom a következ ő településeket, Alsózsolcát, Ácsot, Biatorbágyot,
Büköt, Kozármislenyt — vajon hol lehet az? —, Körösladányt, Maglódot, Mándokot,
Törökbálintot, s megkérdem, mi a közös bennük, kevesen tippelnének arra, hogy
városi rangjuk. Pedig ők kilencen a 2007-es befutók a városi rangért folytatott ver-
senyfutásban. De a már célba ért társaik jó néhányának — mint pl. Albertirsa,
Balkány, Cigánd, Csorvás, Emőd, Felsőzsolca, Füzesgyarmat, Hajdúsámson,
Jánossomorja, Kaba, Kemecse, Kisköre, Mindszent, Nyékládháza, Nyírlugos,
Pálháza, Tiszacsege, Vészt ő, Zalalövő és így tovább — „valódi város"-volta is meg-
lehetősen diszkutábilis (gyér latinos m űveltség). A kérdéskörben kevéssé járatosak
persze feltehetik a kérdést: miért kételkedem (kételkedünk) egyes települések város
voltában, ha egyszer jogszer űen jutottak a városi címhez, s így jogosan is élnek
vele. Csakhogy a településeket nem jogi besorolásuk emeli várossá vagy „kárhoz-
tatja" községi létre; ezt ma már az államigazgatási szakemberek is így gondolják.
(Emlékszel még a jogász Madarász Tibor könyvére, amely már a hetvenes évek
elején ezt az álláspontot képviselte?) A város ugyanis — Neked magyarázzam? — a
településekkel foglalkozó tudományágaki mára többé-kevésbé kikristályosodott
véleménye szerint a településállományon belül kialalcult földrajzi munkamegosztás
terméke; e munlcamegosztásban a központi szerepkört betölt ő település, amelyben a
városi alapfunkciók megfelel ő mennyisége és sokfélesége tömörül. Olyan település
tehát, ahol a lakosság nem mindennapi igényeit kielégít ő intézmények, tevékenysé-
gek koncentrálódnak. Településhálózati szerepénél, „hivatásánál" fogva tehát a
város a csere, az érintkezés, a „találkozások" kitüntetett színtere a területi munka-
megosztás által strukturált világban; természetesen nem csak az áruk cseréjének,
hanem a tudás, az információ, az eszmék, kultúrák cseréjének is. A központi sze-
repkörre támaszkodva a város jelent ős térszervező erővel rendelkezik, s gyakorta
döntési, hatalmi központ. (Tudom persze, hogy manapság a lakosság által kialakí-
tott térpályák tágulása s diverzifikációja, így a települések térbeli fellazulása, egy-
másba olvadása — ingázás, agglomerálódás, szuburbanizáció, több település által
használt rekreációs terek stb. —, egyes intézmények, tevékenységek hierarchikus
rangjának gyors változása, korábban városinak tartott intézmények vidéki térségek-
Beluszky Pál: Maradékok boltja (egy visszavonuló levelei).
Tér és Társadalom, 22. 2008. 1. 169–172. p.
170 Beluszky Pál TÉT XXII. évf. 2008 s 1
ben való elterjedése nyomán egyre nehezebb „pontos" és vitathatatlan definíciót
adni.) A fenti város-fogalomhoz csak két rövid, jelen levelem tartalmát érint ő ki-
egészítést teszek. Az egyik: az a megállapítás, hogy a város központi szerepkört
betöltő település, nem jelenti azt, hogy mindenféle „térségi szerepkör" várossá tesz
egy települést! (Azért kell ezt hangsúlyoznunk, mert az e kérdésben meglehet ősen
engedékeny önkormányzati törvény szinte egyetlen követelményt ír el ő a városi
rangért pályázó településeknek, a „térségi szerepet".) Ugyanis elaprózott település-
szerkezetű, aprófalvas területeken egy-egy község intézményei, a körjegyz őség, a
háziorvos, állatorvos, a plébánia vagy parókia elláthatják a környez ő aprófalvakat
is, ám ettől még nem válnak városokká. A „térségi szerep" Őriszentpéter, Pálháza,
Zalalövő, Gönc vagy Szendrő esetében félrevezet ő ! Másrészt az agglomerációk
területén a közigazgatási határok összetartozó — legalábbis településtudományi
értelmezés szerint összetartozó! — településrészeket különítenek el egymástól (a
budapesti városhatáron kívül fekv ő Budaörs legalább annyira szerves része a fővá-
rosnak, mint a városhatáron belül fekv ő Pestszentimre), következésképp önmaguk-
ban nem is ítélhet ők meg. A Budapestet körülvev ő kiterjedt város-gyűrű tulajdon-
képp egyetlen település közigazgatásilag elkülönített része, mely külön-külön kapta
meg a városi rangot. (S ahol a mai gyakorlat szerint további „jogos" aspiránsok
léphetnek el ő, mint pl. Zsámbék, Piliscsaba, Budakalász stb.)
Visszatérve most már a „valódi városok" kérdésére: jómagam már vagy tucatnyi
vizsgálatot végeztem a magyarországi városhierarchia meghatározására, a dualiz-
mus korától napjainkig. Némiképp meglep ő módon a városok száma alig változott a
mai országterületen. Az echte városok száma 120-125 körül alakult, az ilyen-olyan
szempontból hiányosaké 80-90 körüli. Vagyis — az olykor már vitatható — városok
száma nem haladja meg a kétszázat. Ezzel szemben ma — 2008 elején — 298 városi
rangú településünk van, s hol van még a vég? Vagyis kereken száz városi rangú
településünk legfeljebb „címzetes" város, ahogy Hajdú Zoltán szokta volt nevezni,
„ceremoniális" város. („Fenn az erny ő, nincsen kas.") Érthet ő tehát, ha sokan úgy
vélik, eljött az ideje a Jendteremtésnek". Melyek lehetnek ennek a módjai?
— Várossá kellene fejleszteni a jelenlegi „faluvárosokat". Csakhogy ennek sem
a lehetősége nem reális, másrészt — és ez az igazi ellenérv e megoldással
kapcsolatban — szükség sincs ennyi valódi városra!
— Sürgősen le kellene állítani a várossá-nyilvánítási „boomot", esetleg vissza-
venni a városi címet egynémely, erre „méltatlan" települést ől.
A haraszt ezen utóbbi „megoldási lehet őség" körül zörög. Szó se róla, egy vala-
melyest is szigorúbb kritérium-rendszer kidolgozása és alkalmazása esetén szinte
teljesen „be lehetne fagyasztani" a várossá-nyilvánítási folyamatot, hisz a magyar
településhálózatban ma már alig akad olyan település — ha egyáltalán akad —, amely
„valódi város" lenne a községek sorában. Csakhogy: rendkívül igazságtalan lenne
egy ilyen lépés abból a szempontból, hogy a jelenlegi városi címmel rendelkez ők jó
néhánya sem felelne meg a megszigorított követelményeknek. A visszautasított
aspiránsok joggal mutogathatnának X és Y településre, melyek fürgébbek lévén
Beluszky Pál: Maradékok boltja (egy visszavonuló levelei).
Tér és Társadalom, 22. 2008. 1. 169–172. p.
TÉT XXII. évf. 2008 • 1 Maradékok boltja 171
„városokká váltak" hasonló mutatók birtokában. Az meg elképzelhetetlen, hogy az
államhatalom felvállalná a címre „méltatlan" települések visszamin ősítését.
Nincs megoldás? — kérdezheted. Az alábbiakban a megoldás néhány elemét vázo-
lom fel (megvallom, ezek közzététele miatt fogtam tollat), rögtön hozzátéve, hogy
bevezetésük csak hosszabb távon képzelhet ő el, s mivel feltehetően az önkormány-
zati törvény s az önlcormányzati gazdálkodás rendjének változtatását is igénylik,
rögös út vezetne alkalmazásukig.
Tehát:
— A várossá-nyilvánítási folyamatba — meg a városi rang birtoklásának „folya-
matába" — be kell építeni önszabályozó elemeket. Ameddig a városi cím csak
előnyökkel jár — a szocialistának nevezett érában sok el őnnyel, ma szerényebb
s inkább szimbolikus előnyökkel (már ha a magasabban megállapítható pol-
gármesteri fizetéseket szimbolikus el őnynek vesszük) —, addig aligha csökken
az iránta érzett éhség. Ha a városi rang olyan követelményekkel, elvárásokkal,
feladatokkal járna, amelyeket a településnek saját erejéb ől kell megoldania,
mely feladatokat az állami költségvetés nem finanszíroz, melyek a lakosságra
is terheket rónak, meggondolandóvá válna a címért való jelentkezés. S ha a vá-
rosi rangtól való visszalépés lehet ősége is megteremtődne, ez a megoldás a je-
lenlegi városokat is lehetőségeik, teherbíró képességük számbavételére bírná, s
esetleg a címről való lemondásra vezetne. Javaslatom nem eredményezne me-
rőben új megoldást. A polgári igazgatás kialakításakor, a kiegyezést követ ő
években (ha nem Neked írnám levelem, most zárójelbe téve közölném: 1867)
rendet vágtak a feudáliskori kusza jogrendben, a városok számát drasztikusan
csökkentették, a városi cím viselése többletfeladatokat s többletterheket jelen-
tett a település „közössége" számára, a kisebb teherbíró-képesség ű városok — a
kb. 750 korábbi mezőváros többsége, de néhány egykori szabad királyi város
is, mint pl. Libetbánya, Bakabánya, vagy a bányavárosi ranggal rendelkez ő
Szomolnok, Svedlér, Németlipcse stb. — tömegest ől mondtak le arról, hogy
rendezett tanácsú városokká váljanak. A hajdú városok közül ezért lett csak
Nánás, Böszörmény és Szoboszló várossá, Dorog, Hadház és Vámospércs
nem, de Kunhegyes, Madaras, Kunszentmárton sem tartott igényt a városi
címre. Az „önszabályozásra" példát szolgáltatnak azok a települések, amelyek
a városi és községi cím vállalása között ingadoztak. Ólubló, a szepességi kis-
város egy ideig ragaszkodott a címhez, ám 1891-ben „nem bírta tovább", le-
mondott róla. Ám 1901-ben ismét „bejelentkezett" megkapta a rendezett taná-
csú városi rangot s viselte 1911-ig. Alckor ismételten visszalépett. Aztán a „vi-
lágesemények" véget vetettek kísérletezéseinek. Ólubló esete nem kivételes.
A másik megoldás — kombinálható persze az el őzővel is — a városi rang dijfe-
renciálása. Ami persze ma is létezik, hisz háromféle városunk van: a f őváros
(a maga 23 önálló önkormányzatot képez ő kerületével), a megyei jogú városok
(ifjú koromban mindössze négy volt bel őlük, ma 24 vagy 25, mutatván, hogy e
téren is van „mozgás") és a többi város. Át lehetne gondolni s alakítani ezt a
Beluszky Pál: Maradékok boltja (egy visszavonuló levelei).
Tér és Társadalom, 22. 2008. 1. 169–172. p.
172 Beluszky Pál TÉT XXII. évf. 2008 s 1
tagolást, a „valódi városokat" külön kategóriába sorolni, ezeket „szigorú" kö-
vetelményrendszer alapján kiválasztani, s fenntartani a „címzetes városok" ka-
tegóriáját, szintén bizonyos többlet-terhek vállalásával egybekötve, egyébként
azonban nem elzárni a bekerülés útját. Ez a megoldás világosabb helyzetet te-
remtene a terület- és településfejlesztés számára is (nem helyettesítve termé-
szetesen a településfejlesztési koncepciók több szempontú megközelítését).
Végül elképzelhető a jogi különbségtétel megszüntetése a városok és községek
között. Erre is van példa — mindenre van! — a „világ" gyakorlatában. Persze a tele-
pülések jellegére, településhálózati szerepkörére utaló útbaigazításra — amit jól-
rosszul a városi rang biztosított — ekkor is szükség lenne, ellenkez ő esetben pél-
dául a városi szerepkör ű intézmények nemkívánatos mértékben szóródhatnának.
Ennyit most a városjogról. (Ja, még egy megjegyzés: fura helyzet állt el ő a nagy-
községi és a városi rang megszerezhet őségének kritériumai terén. Az el őbbi ugyanis
5 ezres lélekszám-küszöbhöz van kötve. A városi rang elnyerésének ilyen feltétele
nincs, s korábban a nagyközségi cím elnyerése sem volt lélekszámhatárhoz kötve.
Így 1-2 ezer lakosú nagyközségb ől lehet város — 1. Visegrád, Zalakaros, Őriszent-
péter, Pálháza, Gönc, Máriapócs, Badacsonytomaj, Répcelak, Villany stb. —, de ekkora
községből nagyközség nem. Fura!)
Budapest, 2008. március 13.
Barátsággal:
Pál
(Beluszky Pál Visszavonuló)
Jegyzet
Tudományterület, -ág, -ágazat, -alágazat, -szak? Sohase tudom, pedig annak idején, amikor az MTA
felkérésére meg akartuk alkotni a NAGY RENDSZERTAN-t, egyes kollégáim szilvaszín ű (kékszilvára
gondolok, amikor még zöld) fejjel harcoltak egy-egy ilyen izé „besorolásának" mikéntjér ől.